Oldalajánló: Forvo
A Forvo gondolata 2007-ben született meg, majd 2008 elején készítői útjára indították a legnagyobb adatbázissal rendelkező online kiejtési segédletet. Mint a legtöbb online lexikon és adatbázis, ez is szabadon bővíthető, szerkeszthető. A készítők igyekeztek a maximumot kihozni az oldalból és ez az igyekezetük meg is látszik: jelenleg, azaz két és fél évvel az indulás után, több mint 546.000 kiejtés hallgatható meg 241 nyelven, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan 600 szót vagy kifejezést mondanak és töltenek fel a világ minden tájáról.

Csak akkor mélyüljünk el az oldal böngészésében, ha van szabadidőnk, mert a Forvo hihetetlen módon magába szippant. A feltöltők hangját hallgatva mi is késztetést érzünk arra, hogy felmondjunk még hiányzó szavakat. Ezt könnyedén megtehetjük az ingyenes regisztráció után, viszont alapkövetelmény a pontos és tiszta kiejtés. Ha ez hiányzik, bele se kezdjünk, mert azonnal lepontoznak, ugyanis egymásról véleményt mondhatnak a felhasználók és rossz kiejtés esetén elveszíthetjük hitelünket.
A nyelvek sokszínűsége miatt szinte minden napra jut egy-egy kiemelt nyelv, amelynek a legújabb és legjobbnak ítélt szavait rögtön a nyitóoldalon megtaláljuk.
Az oldal átlátható, a hatalmas mennyiségű információ között könnyen megtaláljuk a számunkra hasznos tartalmat, ebben segítenek a kategóriák, a címkék, a felhasználók és nyelvek listája és egy jól működő kereső is.
Nyelvtanuláshoz kihagyhatatlan eszköz ez az oldal, viszont sok más területen is hasznát vehetjük. Tegyük fel, hogy tárgyalópartnerünk érkezik Portugáliából. Nem szeretnénk lesülni José előtt, ezért nevének pontos kiejtését meghallgatjuk és máris rádöbbenünk, hogy az általunk oly sokat hallott és közismert spanyol [hozé] vagy [hosé] kiejtés a portugál nevek esetében helytelen, helyesen így kell kiejtenünk a nevét: [zsoze] vagy [sozé].
Ugyanígy tanulható a különböző nyelveken való üdvözlés, bemutatkozás, de gyakorolhatjuk egyes hangok helyes kiejtését is, ha turistaként utazunk egy számunkra ismeretlen nyelvű országba.
Két fontos funkció viszont hiányzik még az oldalon. Az egyik és legfontosabb a szótár. Ha össze lehetne linkelni az egyes szavakat és kiejtésüket más nyelveken való szavakkal és kiejtésekkel, máris egy globális, soknyelvű szótár jönne létre. Persze ezt a funkciót komolyan felügyelnie kellene minden nyelven néhány szakembernek, de bízunk benne, hogy egyszer ez is megvalósul. Egyelőre egy külső online szolgáltatást használnak erre a funkcióra.
A másik feltűnő hiányosság, hogy kevés információ szerepel a nyelvekről. Egyelőre csak annyit lehet tudni minden egyes nyelvről, hogy körülbelül hányan beszélik a világon, minden más adat az oldalon található felhasználók és szavak számára vonatkozik.
Amíg a fejlesztők dolgoznak az új funkciókon, mi nyugodtan tanuljunk a Forvoval és hallgassuk, élvezzük a ritka nyelvek dallamait.
(Eláruljuk, hogy mi sem bírtunk magunkkal és kipróbáltuk a felmondást és a feltöltést. Néhány hiányzó városnevet mantraszerűen mondogattunk, amíg végül sikerült helyesen kiejteni. Az általunk kiejtett szavakat ITT hallgathatják meg.)
Kövessen minket RSS-en
@reflexforditas a TWITTEREN
Kövessen minket a FACEBOOKON
Csatlakozzon a LINKEDIN csoportunkhoz


Szóljon hozzá elsőként!
Itt és most mindenki elmondhatja!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az e-mail cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>